“Egy örömhírt szeretnék megosztani veletek. Márciusban voltam nálatok kontrollon, akkor ismét helyére került sok minden a táplálkozásommal kapcsolatosan, amit a lombik programunkig végig szigorúan tartottam. Az átbeszélt táplálékkiegészítők is nagyon sokat segítettek, hogy a lehető legjobb állapotban vágjunk neki a programnak és az azzal járó testi, lelki megpróbáltatásoknak.
Sikerült az első beültetésünk és már a 16. hétben járunk, februárban érkezik a kisbabánk.
Szeretném nektek is megköszönni a segítséget és azt a hihetetlen szakmaiságat, amivel sehol máshol nem találkoztam. Jelentősen hozzájárultatok ahhoz, hogy eljussunk ide, ahova évek óta nem sikerült.
Köszönöm még egyszer a segítséget!”