Miért tűnik bizonyos összefüggések fényében igen “kérdésesnek”, ha a pajzsmirigy-működési zavarokat kizárólag és egyoldalúan pajzsmirigy-hormonok pótlásával “igyekszünk” orvosolni?!
Kapdi és Wolfe 1976-ban (!) arra jutottak, hogy ha egy Nő pajzsmirigy-hormonok pótlására szorul (indokolt vagy sem, ez másik kérdés lenne), akkor majd 2x-ére emelkedik az emlődaganat kialakulásának kockázata (F)! És ez még nem volt minden… ugyanez a kutatás azt is megállapította, hogy ha egy Nő min. 15 éve szedte már a hormonokat, ráadásul eközben szült min. két gyermeket, akkor a fenti kockázat több, mint 5x-ére (azaz 500 %-kal) nőtt, 6,2 %-ról 33 %-ra!
A 70-es években nem ez volt az egyetlen ilyen vagy ehhez hasonló megállapítás.
2003-ben Turken és munkatársai is (ha nem is ennyire markánsan) hasonló összefüggéseket tártak fel (F).
Nem minden országban mutathatóak ki ilyen összefüggések, ahogyan azt is tudjuk, hogy a normál testsúly megtartása kulcskérdés az emlődaganat vonatkozásában (nyilván sok egyéb tényező mellett) (F).
Szó sincs arról, hogy a pajzsmirigy-hormonok pótlásának szükségességét önmagában bárki megkérdőjelezné, azonban nem kellene már kellő komplexitással hozzáállni ezekhez a kardinális kérdésekhez?
Több kutató felvette már a jód és szelén szerepét, például 2003-ban Smyth (F).
Esetleg az élelmi rostokban gazdag étrend segítheti a megelőzést? (F)
Vagy a megfelelő D-vitaminszint? (F) Valószínűleg ezek mind.
Egyikben sem állunk azonban túl jól, mi Magyarok… tehát a jövőbeli kilátások ez ügyben nem túl biztatóak, pedig a téma látható módon nagyon nem új.
https://taplalkozasbeallitas.hu/esemenyek/
Források:
JAMA. 1976 Sep 6;236(10):1124-7.
Breast Cancer. Relationship to Thyroid Supplements for Hypothyroidism
C C Kapdi, J N Wolfe
Breast Cancer Res. 2003;5(5):R110-3.
Breast Cancer in Association With Thyroid Disorders
Orhan Turken et al.
Endocrinology. 2009 Jun;150(6):2537-42.
Minireview: Obesity and Breast Cancer: The Estrogen Connection
Margot P Cleary, Michael E Grossmann
Breast Cancer Res. 2003;5(5):235-8.
The Thyroid, Iodine and Breast Cancer
Peter P A Smyth
Hum Reprod. 2004 Aug;19(8):1755-9. Selected Food Intake and Risk of Endometriosis F
Parazzini et al
Breast Cancer Res. 2011 Jul 26;13(4):R74.
Serum 25-hydroxyvitamin D and Postmenopausal Breast Cancer Survival: A Prospective Patient Cohort Study
Alina Vrieling et al.